

A Karver II a Karver koncpció továbbfejlesztett változata, mely elődjénél 35%-kal könnyebb, kényelmesebb és egyszerűbb.
Kiegészítőjeként már elérhető hozzá a SAKII hátizsák/légzsák modul.
A Karver II több éves fejlesztés eredménye. Az eredeti szándék egy "speedriding" beülő tervezése volt egészen az alapoktól. Nem egy siklóernyős beülőt akartunk erre a célra átalakítani.
A "speedriding"-ban több sport kapcsolódik, így ötleteinket az azokhoz tervezett eszközök koncepciójából merítettük.
A KarverII-t az ultrakönnyű siklóernyős, az ejtőernyős és a kite beülő ötvözeteként definiálhatjuk. De a Karver II határozottan több, mint e három egyesítése.
A KarverII egy újszerű termék.
A vállhevederek feladata nem más, mint a beülő súlyát megtartani a start közben. Semmit nem ad hozzá a beülő komfortjához, a hát megtámasztása ettől teljesen független.
A Karver II egy ultrakönnyű beülő, így mivel a vállheveder szinte funkció nélkül maradt, eltávolítottuk. Hogy megakadályozzuk a beülő lecsúszását, valamint a pilóta biztonságát az esetleges fejjel lefelé fordult helyzetben (ez elég ritkán fordul elő), egy derékövet építettünk be.
A Karver II messze több, mint egy "speedriding" beülő.
Ez a beülő a kényelem magasabb szintje, modularitása és az általa biztosított mozgásszabadság ideálissá teszi siklóernyőzéshez is azok számára, akik nem igénylik a hát védelmét mindenáron.
A deréköv csatja könnyen kezelhető kesztyűben is.
A combhevederek automatikus csatjai miatt a Karver-t könnyű felvenni minden körülmények között, még síléccel a lábon is.
A csatokat havas körülmények közötti használatra terveztük.
Terveztünk egy hátsó mentőernyő tartót azoknak a profi pilótáknak, akik a Karver-ben rejlő egyéb lehetőségeket is ki szeretnék használni. (Tandem pilóta beülőnek is alkalmas)
4 méretben kapható:
Karabinerekkel:
EN 1651 & 12491
SAKII-vel kiegészítve LTF minősített!